Az óvodában:
Aprajafalva belvárosi miniovi és bölcsi honlapján.
Sajtó galéria
A gyerekek már egészen kis koruktól vonzódnak az állatokhoz, rendkívül érdekli őket minden, amiben állatok szerepelnek. Ezért találtam ki az erdőt, Ukk Mukk Fukkot.
Teljes cikk: Teljes cikk a sonline.hu-n: Észrevétlenül a a természettudományok világába
A gyerekek nagyon szeretnek tanulni, de ezt olyan trükkösen kell csinálni, hogy ne vegyék észre, hogy tanítjuk őket.
Béres Erika zenés-bábos előadásával azonban nem tudtak konkurálni a kézművesek. Szájtátva hallgatták kicsik és nagyobbak. Weöres Sándor, Tamkó-Sirató Károly megzenésített versei hatalmas sikert arattak.
Közel félszáz apróság és anyukája vett részt pénteken délelőtt a kaposvári megyei könyvtárban a baba-mama klub szokásos havi rendezvényén.
A közel félszáz apróság persze nem tudja, micsoda komoly eseményre érkeznek havi rendszerességgel a megyei gyerekkönyvtárba, őket a játék, a mesék, a zene, a közös éneklés vonzza – s kevés kivételtől eltekintve mindegyikük hivatalos,